KulturSzalon

Tegnap este, a budai Gesztenyéskertben sokan kóricáltak. Többnyire magyar szavakat hallottam, de a környező országokból is átjöttek Dr. House rajongói. Nem tartozom közéjük. A tévésorozatból egy másodpercnyit se láttam, utálom az egészségügyi szappanoperákat. Annyit tudok persze, hogy Hugh Laurie-t világszerte ismerik a képernyőről. Az interneten viszont fölfedeztem egy zseniális fickót, akit ugyancsak Laurie-nak hívnak. Énekes-zongoristának kedveltem meg, bár állítólag színészkedik is.

 

Az a benyomásom, hogy a budapesti Kongresszusi Központban kétféle néző üldögélt. A többség ovációval fogadta a több mint kétórás produkciót. Ahhoz képest ugyanis, hogy a Dr. House-t megszemélyesítő Laurie sorozatszínész, meglepően jól énekelt és zenélt. A kisebbség pedig azért ugrott talpra, és a szűk térben is táncmozdulatokra ragadtatta magát, mert ahhoz képest, hogy Laurie énekhangja kitűnő, és bravúrosan zongorázik, jó sorozatszínész is. De mindegy, hogy miért voltunk ott a korántsem tökéletes akusztikájú teremben, ahol inkább pártkongresszusokat és nemzetközi konferenciákat szoktak tartani. A lényeg, hogy jól éreztük magunkat. Az utolsó húsz percre már vissza sem ültünk; néhány ezren Közép-Európából állva tapsoltuk végig a ráadást.

 

Ha zenekritikus volnék, most arról értekeznék, hogy milyen vegyes műfajú összeállítást hallottunk. Blues, gospel, country, jazz, rock and roll - néha műfajváltás bontakozott ki egy számon belül is. Azt szintén megírnám, hogy fantasztikus stúdiózenészek kísérték a képernyős színészt. Rögtön hozzáfűzném azonban, hogy a főszereplő alázatából kíséretre is telt. Egy-egy szám erejéig a színpad előterébe szólította a két vokalistát és a The Copper Bottom Band hangszeres tagjait. A zongorista Laurie pedig úgy tagozódott be a hivatásos zenészek közé, hogy ki sem lógott közülük. Talán rosszallnám, hogy az egészet színpadi produkcióként fogta föl, és nem zeneszámokat adott elő, hanem történetfűzért jelenített meg, amelyben a társulat énekelt és zenélt is. 

 

Aztán kihúznám ezt az okoskodást, mert a ráadásban felhagyott a rendezéssel meg a történetmeséléssel. Olyan bulit rittyentett, hogy a fölöttünk lévő emelet majd’ ránk szakadt a lábdobogástól. Csak utólag jutott eszembe, hogy két kedvenc számomat, a Tipitinát és a Unchain My Heart-ot nem is játszotta el. A szikár zenebohóc tegnap este meghódította a budapesti és a magyar fővárosba érkezett közönséget. Köztük a fanyalgásra hajlamos engem is.