KulturSzalon

Már tud fájni a hiánya - és ez jó.
Élvezet
az édes
félelem, ideg
a gyomromban.
Jó, hogy van.
Szenvedek a bűn hiányától
és ez széttép.
Felfal elevenen,
magam eltemetem
az álmok, vágyak között.
Marcangol a gondolat - menekülök.
Kínok közepén
tátongó sötét lyuk,
elnyeli az értelmet.
Megszűnik a Világ
Hosszú szenvedés - egy évezred.
Űzött vad vagyok
a sötét erdő közepén,
és sehol a vadász.
Nem les, nem vár már rám.
Nem létezik, meghalt.
Elment mind.
Összefolynak éjjek s nappalok,
nem kell már sok (idő)
és én is meghalok.
Kiszívja erőm, vérem
a vár(gy)akozás,
lassan, csendben eljön
a pusztulás.
Elsorvad gyenge kis életem,
soha többé nem vétkezem,
a magány oltárán
feláldozva végezem.

2001.11.05.